Tagtársunk Ifj. Bodó László a tegnapi nap folyamán részt vett a Szegeden rendezett Futótűz futóversenyen. Amely során 3,5 km-es távot, mely 13 lépcsősort is magába foglalt kellett teljes bevetési ruházatban, sisakban, légzőkészülékkel a hátukon teljesíteni . Csapattársunknak sikerült korcsoportjában a második helyezést megszereznie és a leggyorsabb nem hivatásosnak járó helyezést is.
Az első „kapavágás” az új „KÖTÉL” telepen.
Örömmel értesítjük Támogatóinkat, hogy az Önök segítségével sikerült megvásárolni új telephelyünket. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani támogatóinknak, téglajegy vásárlóinknak és minden olyan személynek aki hozzájárult valamilyen formában álmunk megvalósulásához.
Kiemelnénk a Szigetvári Takarék Bankot aki első megkeresésünkre segítségünkre sietett, a hiányzó összeget jó kondíciójú hitel formájában biztosította számunkra az ingatlan megvásárlásához.
Jelenleg több helyen tárolt jármű,-eszközpark költségeit tudjuk csökkenteni, de sokkal fontosabb, hogy időben gyorsabban tudunk majd elindulni bevetésre.
Igaz a költözés még várat magára, hiszen óriási átalakítási munkálatokat kell elvégezni, melyhez várjuk a továbbiakban is a segítséget.
Késő délutáni órákban a város peremére vonultunk tűzoltás céljából ahol összehordott szemét kapott lángra.
Mai nap sem volt esemény mentes. A délelőtti órákban az önálló beavatkozói minősítést kellett megújítani melyen 28 fő vett részt, délután egy kisebb tűzesethez kaptunk riasztást, míg az esti órákban már Taszári idősek otthonában találtuk magunkat egy gyakorlaton.
Köszönet mindazon tagtársaknak akik továbbra is úgy gondolták, hogy szabadidejüket az Önök biztonsága érdekében föláldozzák.
7400 Kaposvár, Szent Flórián köz 6.
TELEFON: +36 30 957 3435