A mai nap téves jelzéssel indult. A kiemelt fokozatnak megfelelően több település tűzoltói is a helyszínre indultak, szerencsére ezúttal lemondásra került a riasztás.
2020.07.08./49. Hulló csillagokat láttunk a tegnapi est folyamán tűzoltás közben, de koréntsem ez volt a gyújtóforrás a Csillag utcában összehordott szemét tűznél.

2020.06.30/47.
Az év első vizi balesetéhez kaptunk riasztást, ahogy barcsi, kadarkúti, mikei és nagyatádi tűzoltók. A halálesettel járó baleset egyetlen pozitívuma, hogy a szintén vízbe esett kiskorú gyereket egy rendőrségi dolgozó még ki tudta menteni kiérkezésünk előtt, akit ezt követően az OMSZ dolgozói láttak el. Az édesapán sajnos az összefogás ellenére sem tudtunk segíteni. A családnak őszinte részvétünket fejezzük ki.
7400 Kaposvár, Szent Flórián köz 6.
TELEFON: +36 30 957 3435